Hogy visszatalálj:

Hirdetés

Kommentek

Címkék

Hülyének lenni megéri, bár ez egy örök paradoxon, hiszen egy hülye nem tudhatja, hogy mi mennyit ér, de mivel szellemi képessége egy törött porcelánkacsa szintjén mozog, ezért ez nem is zavarja. Nem foglalkozik azzal, hogy ország-világ előtt járatja le magát némi gázsiért, hogy a Viasat 3 új műsorának, az Észbontók IQ rombolásában elsővonalas harcosként vegyen részt a józan ész elleni háborúban. Nyilván megfutamodhatna, nem fogják a blődség törvényszéke elé állítani, csak menekülés közben hátba lövik egy pár milliós büntetéssel, amiért megszegte a titoktartási esküt. Így hát hallgat, a diplomáját – ha van neki – jól elrejti, vagy letagadja, mivel még évekig bizonyítania kell annak a társadalomnak, aki egyszer kínjában jókat röhögött rajta, hogy bizony elfelejtett beállni abba sorba, ahol az észt osztogatták. Még akkor is, ha nem hülye, csak kapott néhány olyan kérdést, amiről lövése sem volt, ugyanis ebből a műsorból az észbontók nem jöhetnek ki nyertesként, ami igazságtalan, de megnyugodhat mindenki, más sem nyer, csak veszít és többet, mint ők.

A műsor koncepciója ugyebár az, hogy feltesznek kérdéseket hülyéknek, miközben vannak az ’okosok’, akiknek az a dolguk, hogy kitalálják, hogy vajon a hülye picsák és az IQ fighterek, jól vagy rosszul válaszolnak, de mindezt úgy, hogy lényegében nem sok információjuk van az észbontóikról, tehát nem ismerik őket. Ha a kedves liberális olvasó fejében, most kigyulladt egy vörös ’ Előítélet’ felirat, akkor jó nyomon jár, de ez még semmi. Ugyanis azok a játékosok, akik a kérdésekre válaszolókat skatulyázgatják be, szintén olyan csoportból jönnek, akiket a társadalom bőséges előítélettel kezel: rúdtáncos lányok, modell fiúk, rockerek és háziasszonyok. Ergo az ’okosok’ saját magukat köpik arcon, így a műsornak ők a legnagyobb vesztesei.

Ekkora kibaszott nagy tükröt, amit ez a műsor tart a magyar társadalom elé, te még nem láttál és ez a tükör a legkevésbé sem görbe, egy picit sem torzít, sőt még egy négyzet-milliméternyi odaszáradt fogpaszta sincs rajta a reggeli fogmosásból, tisztán és élesen tükrözi vissza a magyar valóságot.

Eme médiatermék kitalálóinak nem céljuk nyilvánvalóvá tenni, hogy a szánalmas sztereotípiáktól hemzsegő kis életünk köszön vissza pimaszul a képernyőről, helyette pont a tudatlanságunkra apellál, kihasználják azt, hogy azáltal, hogy röhöghetünk másokon, úgy érezhetjük, hogy jobbak vagyunk náluk és így a hétköznapi problémákat eltesszük a kárörvendők dobozába.

Régebben nehéz kérdésekkel és Vágó István összezavaró monológjaival kellett megküzdenünk a milliókért, most már elég az, hogy ha az ellenünk irányuló előítéleteket feldúsítva vezetjük le másokon, azért hogy nyereményként elmehessünk bulizni egyet. Régebben az alapvető műveltségnek nem volt része a bulvár – amit néhány észbontó az erősségei között tüntetett fel – és a média nem csapta ennyire tarkón a nézőket a saját kezükkel.

Régebben egyszerűen csak a válasz volt a hülye és nem a válaszoló.

Az időmilliomos olvasóknak itt egy kritika is az említett médiaszennyről:

Megáll az ész

A Viasat 3 új műsora az Észbontók a remek vírusvideóinak köszönhetően felkeltette a tehetségkutatók után maradt űrben lubickoló nézők kíváncsiságát. A YouTube-ra felkerült videókon, könnyen beskatulyázható embereknek kellene válaszolnia nagyon egyszerű kérdésekre, de ez nem hogy nem megy nekik, de ráadásul annyira sötétek, hogy egy nagyon téves sejtésből logikázzák ki a lehető legrosszabb rossz választ. A műsor televíziós reklámjában felhívta a figyelmet arra, hogy higgyünk a szőkéknek, ezzel gondolhatnánk, hogy hadat üzentek a sztereotípiáknak, de mindeközben a csütörtök esténként adásba kerülő vetélkedő, a „humor és az előítéletek játékának” nevezi magát. Előítéletekből nincs is hiány ebben a médiaböffentésben , de a humor terén erősen szűkölködik.

Mivel a műsorban gyakorlatilag az intelligencia temetése zajlik, ezért nem könyvespolcokat láthatunk díszlet gyanánt, hanem egy kocsma belsejét. Ha pontosabb szeretnék lenni, akkor inkább egy olyan pubra hajaz a vetélkedő környezete, ahol minimálbérből tuti nem lehet berúgni, viszont elég hely van ahhoz, hogy a ’permetezőgép’ táncmozdulat bemutatása közben az agysejtjeitől megszabadult újgazdag nem veri ki a koktélt a mellette álló kezéből.

Kovács Áron ’porondmester’, nem most kezdte a műsorvezetés, hiszen láthattuk már korábban a TV2 Áll az alku! című műsorában, az Észbontókban ennek ellenére elég sok időt tölt azzal, hogy a saját elszólásait javítgassa, bár tény, hogy általában viccesen ki tud jönni saját amatőrségéből.

(A vetélkedő lényege az, hogy két csapat küzd egymás ellen, ami egyben a nemek harca is, feladatuk hogy helyesen kell megtippelniük azt, hogy az ellentétes nemű észbontóik, azaz azok a hülyék, akik a kérdéseket kapják, képesek-e arra, hogy jó választ adjanak. A mérkőzés több fordulós először azt kell kitalálniuk, hogy az észbontók, mit mondanak egy eldöntendő kérdésre, másodszor azt, hogy felismernek-e egy híres embert egy képről (segítségkép 3 lehetőségből választhatnak), a következő két körben az észbontók egy kifejtős kérdést kapnak, így a játékosoknak azt kell kitalálniuk, hogy tudják-e rá a választ. Az 5. fordulóban a hülyék – a fiuk is meg a lányok is - olyan feladatot kapnak, amire egy számmal kell válaszolniuk, ezért mind két csapatnak az a feladata, hogy a 3 lehetséges válaszból megtippelje, hogy a saját észbontóik mit válaszoltak, ezután akasztják a hóhért és a csapatoknak a másik csapattal kapcsolatos 4 kérdésre kell helyes választ adnia. Annak a bagázsnak, amelyik a játék folyamán a legtöbb pontot szerzi felkínálnak egy kisebb és egy nagyobb ajándékot, ezeket fel kell feltenniük 3 lehetséges válaszra, amit az észbontóik adnak egy kérdésre, attól függően, hogy mit gondolnak, tudják-e rá a választ. Ha jól tippeltek, akkor övék a főnyeremény, ami általában egy külföldi út, ha kevésbé akkor nyernek valamilyen szimbolikus ajándékot, ha meg pechesek, akkor üres kézzel távozhatnak a stúdióból.)

A játékmenet nem túl bonyolult, és nem is túl izgalmas, az igazságtalan pontozásnak köszönhetően, általában nagy fölénnyel nyer az egyik csapat és nem kell a körmünket rágni az idegességtől, hogy vajon ki küzdhet meg a nyereményekért. Az akasztják a hóhért játékrészben sokszor előfordul az, hogy az egyik csapat nagyon egyszerű kérdéseket kap míg a másik baromi nehezeket, ami szintén igazságtalan. Az egész műsort annak kellene megmentenie, ahogy a hülyék megpróbálják kilogikázni a válaszokat, míg a csapatok nevetnek rajtuk, csak míg előbbi kínos addig az utóbbi meg szánalmas.

Az Észbontóknak, ha más érdeme nincs is, azt sikerült bebizonyítania, hogy egy olyan műsor, ahol a művelt, okos embereknek kell megküzdeniük a milliókért még mindig jobb, mint a hülyéket nézni és hallgatni.

Címkék: média vélemény kritika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása