Hogy visszatalálj:

Hirdetés

Kommentek

Címkék

Avagy a látszatdemokrácia virágzása a szegedi egyetemen

In medias res: „Az alapszabályban benne van az is, hogy az elnökségnek az eredményeket kötelessége figyelembe vennie. Ha figyelembe veszünk valamit, az nem jelenti azt, hogy ez kötelező érvényű is lesz.” – nyilatkozta Áment Balázs, az SZTE EHÖK Felügyelő Bizottság (FEB) elnöke a SZEGEDma.hu-nak, június 11-én azzal az Összhallgatói szavazással kapcsolatban, ami jelenleg is folyik a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) és a demokrácia csodálatos lehetőségeivel áltat. Ezzel Áment arra a részre célzott, ami a SZTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabályában az Összhallgatói szavazás intézményénél van feltüntetve mégpedig a 216/E paragrafusának 4-es pontjára miszerint: „Az összhallgatói szavazás eredményét az EHÖK Elnökség köteles figyelembe venni.” A FEB elnökének szavaiból viszont így kiderült, hogy tök mindegy, hogy mi lesz a szavazás eredménye, dönteni a Szenátus fog és nem a hallgatók, ugyanis ahogy ez az Összhallgatói szavazás tájékoztató füzetben is olvasható ez az egész demokratikus ujjgyakorlatnak álcázott valami „egy hallgatói véleménynyilvánító szavazás” aminél, mint írják: „Véleményedre feltétlenül számítunk!” Ergo kaptak a diákok egy nehezen kihasználható lehetőséget arra, hogy teljesen feleslegesen véleményt nyilvánítsanak ’ingyen’ bérlet ügyben és semmi több!

Parasztvakítás jól

Ez a történet Szegeden nem most kezdődött, hanem egy hónappal ezelőtt, amikor is 3 Szakos Érdekképviselő (SZÉK) Marjanovic Anett (JGYPK), Fodor Ákos (BTK) és Puskás Árpád (TTIK) május 8-án odatolta a pofiját a média elé és közölték, hogy azt találták ki, hogy ne járjon alanyi jogon minden államilag finanszírozott, nappali tagozatos képzési rendszerben hallgatónak ingyen a féléves bérlet, mert annak ára folyamatosan növekszik, míg a hallgatói normatíva, amiből veszik ezeket 2008 óta 119.000 forint évente és ez bizony emelkedni meg nem fog. Ez azért rossz, mert így egyre kevesebb pénz jutna szociális támogatásokra. Feldobtak 6 lehetőséget, hogy hogy lehetne ezt a helyzetet kezelni és aláírásgyűjtést kezdeményeztek, hogy legyen egy Összhallgatói szavazás a bérletek sorsáról.

130508_berlet_sajttaj_01.jpg                      Ákos, Anett és Árpád, a három muskétás (a fotót a szegedcafe.hu-ról csentem)

A hír hallatára az egyetemisták egyik fele erős anyázásba kezdett a 3 muskétás irányába (mivel nem szeretjük, ha el akarnak venni tőlünk valamit, amit eddig ’ingyen’ kaptunk) a másik fele meg joggal tette fel a kérdést: Mi a faszom az a SZÉK, kik ezek, mit csinálnak?

Az EHÖK új bútora

A SZÉK intézményét az EHÖK a honlapja szerint 2012 márciusában hozta létre, míg az Összhallgatói szavazás tájékoztató füzete szerint már 2011 óta köztünk járnak a SZÉKesek, de úgy tűnik, hogy rejtőzködő életmódot folytatnak, mert ténykedésükről nem sok mindent tudni. „A Hallgatói Szakos Érdekvédelmi Képviseleti Ülés célja a Szegedi Tudományegyetem hallgatói érdekvédelmi feladatai ellátásának még szélesebb körben történő kiterjesztése, az egyes hallgatói csoportok közötti és integráció biztosítása, a hatékonyabb kommunikáció és információáramlás elősegítése; ennek keretein belül a felsőoktatás általános kérdéseit, tanulmányi kérdésköröket, általános és egyedi hallgatói problémákat dolgoz fel.” – áll az alapszabályban, mely a következő pontjában azt is megemlíti, hogy minden karon van SZÉK csak a Mezőgazdasági Karon nem működik, de hogy miért arról nem tudni. Akinek az alapszabályos megfogalmazás túl bonyolult lenne: a SZÉKesek tartják a kapcsolatot a saját szakjuk tanárai, hallgatói és a HÖKök (Hallgatói Önkormányzatok) között, egyúttal az EHÖKnek felelnek (tehát a látszat ellenére felülről vannak irányítva), ők 400-an(!) képviselik a szakjaik érdekeit a kari képviselők felé (képviseleti lánc, avagy are you fucking kidding me?) és nem mellesleg a SZÉK a HÖKök kiképzőtábora, az ’ügyes’ SZÉKesből HÖKös lesz. Természetesen ebben a rendszerben is megtalálhatóak olyan hallgatók, akik valóban azért vállalták a SZÉKes tevékenységet, mert szeretnék a társaik érdekeit képviselni, róluk lesz is szó később.

Tehát ott tartottunk, hogy május elején a szegedi egyetemisták értesültek arról, hogy vannak SZÉKesek, akik most kivételesen cselekedni próbálnak (összesen 3-an), miközben az anyukájuk otthon csuklik. Május 13-án már olvasható is volt az EHÖK honlapján az Összhallgatói szavazásra irányuló aláírásgyűjtés felhívása, ami a kihirdetésétől egészen május 22-ig tartott. Alapszabály szerint az összes szegedi egyetemista negyedének aláírására lett volna szükség ahhoz, hogy Összhallgatói szavazást lehessen kezdeményezni, de ez nem jött össze, mert a szorgalmi időszak pótzh-tól és elővizsgáktól hemzsegő utolsó hetében valamint a vizsgaidőszak stréber szagú első hetében nem nagyon foglalkoztak ezzel a diákok, magyarul leszarták ezt az egész aláírásgyűjtő akciót, ami köszönhető a gyatra tájékoztatásnak is.

De! De az alapszabály szerint Összhallgatói szavazást nem csak akkor lehet kezdeményezni, ha a megfelelő számú aláírás összejön, hanem akkor is, ha az EHÖK Elnökség 2/3-a úgy dönt, hogy legyen. Jól tájékozott egyetemisták ezt már tudták akkor is, amikor a 3 SZÉKes hallgató közutálatnak tette ki magát és nem értették, hogy minek ez az egész aláirósdi, mikor az Összhallgatói szavazást az EHÖK is elrendelhetné. Tán csak nem azért, hogy úgy tűnjön mintha a SZÉKesektől indult volna ez az egész ötlet???? – gondolták, az EHÖK meg bebizonyította, hogy naná, hogy ezért.

Ugyanis aláírásból 3771 darab jött össze, amiből 136 darab érvénytelen, a dolog érdekessége még az, hogy alapszabály szerint, „amennyiben az aláírásgyűjtő ív valamely példánya (oldala) olyan aláírást tartalmaz, amelynek aláírója az összhallgatói szavazás kezdeményezésétől annak befejezéséig nem (vagy nem teljes időtartamban) volt a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, abban az esetben az adott példányt (oldalt) érvénytelennek kell tekinteni, és az azon feltüntetett aláírások nem vehetőek figyelembe. Tehát eszerint az ésszerűtlen szabály szerint, ha a 14 aláírásból (ennyit gyűjtenek egy íven) csak 1 is rossz, akkor az rögtön érvénytelenít akár 13 másikat is. Az aláírásgyűjtés eredményét taglaló dokumentumban május 31-e óta olvasható, hogy az érvényességi küszöb eléréséhez 4562 darab aláírás kellett volna (itt jegyezném meg, hogy az EHÖK által irányított partyponty.hu-s cikkben arról szól a fáma, hogy az aláírásgyűjtés sikeres volt, pedig nem!), mivel ez a szám nincs annyira vészesen messze az aláírások számától, ezért az EHÖK könnyen tud hivatkozni, arra hogy azért szavazták meg az Összhallgatói szavazás kiírását, mert nagy volt az ügyben az érdeklődés. Ezzel csak egy probléma van: ha az elérési küszöb tényleg csak 4562 lenne, ami az alapszabály szerint a szegedi egyetemisták létszámának 25 százaléka, akkor az azt jelentené, hogy csak 18.248 hallgatója van az SZTE-nek, ami lássuk be nem tűnik valós adatnak (oké-oké hála a drága kormányunk intézkedéseinek, amivel elveszik a diákok kedvét a magyar egyetemektől, csökkent az egyetemisták száma, na de nem ennyire).

LoL.jpg            Vajon áll mögöttük valaki? (a képet a szegedma.hu-ról vettem kölcsön)

Így az Összhallgatói szavazást az EHÖK június 6-án kihirdette, amely június 10-e óta tart egészen majd 25-éig 10 munkanapon keresztül, 10 és 16 óra között, karok szerint különböző helyszíneken. Bár a szavazás hirdetményén is fel van tüntetve az a részlet az alapszabályból miszerint „összhallgatói szavazás megtartására a kiírás szerinti egyetlen naptári napon, 10:00 és 16:00 óra közötti hat órányi időtartamban kerülhet sor” ezzel az EHÖK mit sem törődik. Teszik mindezt a vizsgaidőszak kellős közepén, amikor a hallgatók nagy része már nem tartózkodik olyan nagy arányban Szegeden mint a szorgalmi időszakban. Gondolom a plusz 9 ajándék szavazós nap épp emiatt került kárpótlásul kiosztásra, ha már a hallgatók úgy sincsenek itt akkor kapnak még kilenc napot a szavazásra, amikor szintén nincsenek itt, mindezt úgy hogy megszegik az alapszabályt. De így később majd lehet arra hivatkozni, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a hallgatók elmondhassák a véleményüket, na nem mintha a szavazásnak bármi értelme lenne, hiszen ez csak egy véleménykikérés. Tehát, aki 200km-ről visszautazna Szegedre azért, hogy szavazzon, az jól gondolja meg, hogy megéri-e ennyit utazni, azért hogy majd leszarják a véleményét. A szabálytalan kiírásnak köszönhetően azon sem lepődnék meg, ha a szavazás eredménye is el lenne csalva.

Természetesen a hallgatók nem némultak meg, a Szegedi Egyetemisták Facebook csoportban kialakult egy vita egy a szavazásról szóló cikk alatt, amit érdemes elolvasni ugyanis rengeteg érdekes dolog kiderül belőle és még a muskétások két tagja is (a 3 SZÉKesből) megszólal.

Kedvcsinálónak a vitából:

Marjanovic Anett: "Ha nincs meg az elegendő aláírás a szenátus 2/3os szavazással úgy dönthet, hogy mégis kiírja a szavazást. nekünk nem kellett kérni erre az ehököt vagy felszólítani, mivel úgy látták, hogy elég sok embert érdekel a téma és tudják, hogy ez fontos kérdés, úgy döntöttek, hogy kiírják a szavazást. Épp azért, hogy ti/mi kedves diákok nyilváníthassunk véleményt egy közjegyző által hitelesített szavazáson. Azt is megtehették volna, hogy ők eldöntik mi legyen a bérletek sorsa. De elértük, hogy kikérjék a véleményünket, hogy szavazhassunk és ez a demokrácia. Szavazzatok minél többen, arra amit helyesnek és jónak találtok, erre tudok mindenkit buzdítani!" – Anettnek sajnos ezek szerint lövése sincs a demokráciáról….

És íme még egy fontos részlet:

vita.png
Egy másik hasonló vita alkalmával egy SZÉKes adott az irányú elkeseredettségének hangot, hogy hiába jelezte az (E)HÖK felé a hallgatók véleményét már az aláírásgyűjtésnél, azok ezzel nem foglalkoztak. (említettem korábban, hogy vannak olyan SZÉKesek is, akik rendesen végzik a képviseleti munkájukat).

Számok a végtelenből

De itt még mindig nincs vége a történetnek, ugyanis az hogy egyre többe kerülnek a bérletek, miközben a hallgatói normatíva összege nem nő, amiből a bérleteket finanszírozzák, 2008 óta hallgatókként 119.000 forint évente, az tényleg elvezet ahhoz a problémához, hogy így fokozatosan csökken a szociális támogatásként adható pénzösszeg, így emelkedik évről évre a rendszeres szociális ösztöndíj pontszáma, azaz egyre kevesebben részesülnek támogatásban. És íme erre az 5 lehetséges megoldás (mert az egyik lehetőség a 6-ból az, hogy minden maradjon a régiben):

lehetőségek.png

                                                                   Erre lehet szavazni

Amint látható, minden pontosan ki van számolva minden opciónál, csak egy probléma van fogalmunk sincs, hogy ezek az eredmények - arról, hogy hányan kaphatnak így-meg úgy rendszeres szociális támogatást - mégis hogyan jöttek ki! Amit viszont fontos lenne tudni, ugyanis a bérletekre évente több mint 400 millió forint megy el, tehát például 25 százalékkal kevesebb bérlet vásárlás az itt több mint plusz 100 millió forintot jelent, amit a rendszeres szociális ösztöndíjra lehet fordítani. Természetesen segíthet a számolgatásban az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről), de teljes képet nem ad.

Összhallgatói szavazás tájékoztató füzetben egyébként a következő érdekes kördiagramok is megszemlélhetők:

egyébb.PNG

Látni, hogy több pénz megy el a hallgatói normatívából bérletre mint szociális támogatásra, na de kérdem én, mi az az EGYÉB, amire a normatíva 57 százaléka megy el?

A Szegedi Közlekedési Társaságnak (SZKT) és annak tulajdonosának Szeged városának sem mindegy, hogy mi sül ki a bérletmizériából:

– Nem tudjuk még, mire készüljünk, mindenesetre komoly összegről van szó – nyilatkozta  Tóth István Tibor, a SZKT igazgatója a delmagyar.hu-nak. 2011-ben az SZKT árbevétele 2 195 641 000 forint volt így a több mint 400 milliós bevétel a féléves hallgatói bérletekből valóban nem kis tétel (a jelenlegi féléves bérlet ára 16.925 forint). A delmagyar.hu cikke alatti kommentekből kiderül, hogy néhány emberre nagy hatással volt a kormány negatív kommunikációja az egyetemistákról ugyanis úgy azonosítják őket mint a Jobbik fanok a cigányokat: ingyenélők! Szerencsére akadtak olyan kommentelők is, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a városnak komoly bevétele van a hallgatókból és ha ezentúl nem lesz vagy kevesebben kapnak majd 'ingyen' bérletet, akkor akár az SZKT járatcsökkentésre is kényszerülhet, ha a pórul járt diákok nem veszik meg maguknak a bérletet.

szemeszter bérlet.PNG                             Részlet az SZKT 2011. évi háromnegyed éves beszámolójából

Egyébként érdekes tény még az is, hogy a féléves Szeged városi tanulóbérletet nem árulja az SZKT, honlapjukon nincs lehetőség a megvásárlására és nincs rajta kedvezmény sem: ugyanannyiba kerül, mint 5 havi diákbérlet. Az egyetem és a város sorsa összefonódott – hallhattunk ezt a mondatot mostanában oly sokszor a Szegedi Tudományegyetem és Szeged városára vonatkoztatva, így furcsálom, hogy ekkora tételnél nincs kedvezmény a féléves bérletekre. Kérdés, hogy mi lesz később….

Rengeteg megválaszolatlan kérdés van a bérletmizéria környékén, a FEB-el emailben már felvettem a kapcsolatot, hogy válaszokat kapjak (csak eddig még nem állt szándékukban válaszolni) és a többi érintettel is fel fogom, de addig is énekeljük együtt a közismert pajzán népdalt:

Lófaszt, nincs is ibolya demokrácia!...

A szegedi bérletmizériáról itt egy összeszedettebb és részletesebb írás az Átlátszó Oktatáson! Csak, hogy tényleg tisztább legyen mindenkinek az ügy!

 

Címkék: Facebook Szeged

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.13. 16:53:30

SZÉK Ülés, jól hangzik :) Ezt a rendszer az ELTÉ-ről másolják?

tundrazuzmo (törölt) 2013.06.13. 21:33:02

Legközelebb valami érthető összefoglalót is kérek. Az első két katyvaszos bekezdéssel elvesztettem a fonalat.

Ti, akik azért írjátok a cikket, hogy mások is elolvassák (máskülönben miért strapálnátok magatokat), russzul jártok, ha nem fogalmaztok érthetően.

lavór 2013.06.13. 21:38:07

Nem értem, minek zúgolódnak? Csak felkészítik őket a való életre. Mit gondolnak, ha kikerülnek az életbe másként lesz? Hiú ábránd.

csavari 2013.06.14. 06:27:05

Ha már a demokráciánál tartunk a egy másik cikk azzal foglalkozik, hogy a fehérek kisebbségben vannak az öt évnél fiatalabb gyerekek között. Mi ez ha nem rasszizmus? A "demokrácia" fellegvárában természetes az ilyen nyilvántartás nálunk ez kőkemény rasszizmus lenne és az eu-s zsidó elvtársak véres kardot hordoznának körbe a világon! Jut is eszembe ez a bátor honlap miért nem készít egy ilyen felmérést hazánkban?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 08:46:37

@csavari: Az USA rendőrállam, a megfigyelések és nyilvántartások országa.

Dragonovics 2013.06.14. 09:18:47

@tundrazuzmo: Érthetőbb összefoglaló a cikk bejegyzés végére linkelve: atlatszooktatas.cink.hu/hurra-szavazunk-513086746

Dragonovics 2013.06.14. 09:21:16

@lavór: Nyilván a való életben is pontosan ez megy, ezért hasznos, ha már a felsőoktatás során (vagy még előbb) tudatosul ez az emberekben, mert így talán később aktívabban lépnek fel ellene és nem süppednek bele a közöny mocsarába.
süti beállítások módosítása